Kedves testem…
Lassan beléd szeretek Innen nézve nem is tudom, miért kellett ehhez több, mint egy fél évszázad, hiszen ez idő alatt te nem tettél mást, mint megtartottál, alkalmazkodtál, tűrted, lekövetted szeszélyeimet. Ha vágtalak gyógyultál, ha megbetegítettelek épültél. Fogadtad változásaimat, nőttél vagy csökkentél… Ha „félmalackát” ettem vacsorára feldolgoztad, ha semmit egész nap, használtad a tartalékaidat.
Előtte lazán „sarokba vágtalak”, ha nem úgy néztél ki, ahogy szerettem volna vagy hirtelen nem teljesítetted három kívánságomat. Ha irányíthatatlanná váltál korholtalak.
Lassan beléd szeretek pedig alig tudok rólad valamit. Jelzel, de én még mindig nem vagy félre értem az üzeneteidet és te akkor is „ott vagy”.
Változtam… Mára bízom Benned. Bizonyítottál… vagy én lettem okosabb? Elég, ha hiszek Neked, tudod a dolgodat.
Köszönöm szeretettel
Adél
A mai kliensem megkérdezte: „Hogyan tudnám magam emlékeztetni erre az érzésre… hogy szeressem magam.”
Akkor ott beugrott: Kedves testem… Buda László egyik kedvenc mondat kezdeménye.
…és akkor ott megfogant az ötlet: én így emlékeztetem magam.
Kedves testem… köszönönöm, hogy ezt a karcolást is elviselted.
∼·∼
Kérlek, ha megosztod, tedd azt minden változtatás nélkül a forrás megjelölésével.
Köszönöm
Till Adél