Már nagy lány vagy. Több, mint két hete születtél és ezzel kimondhatatlan nagy örömet okoztál nekem. Nagy lány vagy, de azért még ici-pici, ezért elmondok neked egy mesét. Egy mesét, amely igaziból is megtörtént. Na! Jól figyelj! (…)”
Levél, ami több, mint 54 éve íródott.
A mára már megsárgult iromány valahogy sosem tudott eltűnni, felemésztődni egy poros fiók aljában. Várta, várja a pillanatot, hogy éppen akkori tudásommal megértsem a sorok közötti üzenetet is.
Pedig már azt hittem…
Laci (Dr. Buda László) a minap azt mondta: „Ha valakitől azt hallom, hogy az apjával már lerendezte… előveszem a pszichoanalitikus nézésem.” – Előrebiccentett fej, diszkréten összehúzott szemöldök, szemüveg felett nézés kérdő tekintettel
És igen… Nincs olyan, hogy ne lehetne még tisztább. Legalább százszor elolvastam már ezt a levelet, mégis mindig más az érzékelés a magam és az apámmal való kapcsolódás megértésében.
Miért így voltunk? Miért így lettünk? Miért vagyok ilyen? Miért ilyen vagyok?
Kiváltságnak tekintem, hogy bár milliónyi más rakódott az évek során a kapcsolatunkra, van egy „első kézből” információ, apám narratívája arról, hogy hogyan indultunk mi ketten.
Vágyak, hiányok, boldogságok… vallomások, elképzelések, valóságok… Beégett és örökölt érzetek…
„Egyszercsak egy hétfő reggelen nagy dolog történt. Megszületett a kisbaba, egy édes, aranyos fekete kislány. A fiú csak késő este tudta meg és akkor ő volt a világ legboldogabb embere. Azóta több, mint két hét telt el, de a kislányát és annak anyukáját még nem láthatta.
Szaladna ő azonnal, csak hogy láthassa, ölbe vehesse, megcirógathassa kislányát, de sajnos egyelőre nem teheti és ennek nem ő az oka. Szomorkodik ezért sokat, de tudja, hogy egyszer majd minden jóra fordul és majd együtt élhetnek sokáig-sokáig. Együtt: Adélka, Anyukája és Apukája.
Hát eddig a mese és a valóság kislányom és neked is csak annyit mondok, mint Anyukádnak: Dio! Come ti amo!
Most pedig aludjál édesem. Álmodjál szépeket!
Tátika
Kolozsvár, 1968.X.9.”
∼·∼
Kérlek, ha megosztod, tedd azt minden változtatás nélkül a forrás megjelölésével.
Köszönöm
Till Adél