A gyermekkori megnemértettség életemen végig húzódó fonalával a Minotaurusz labirintusában pont az egyedüllét tökéletességre való csiszolásáig jutottam.
Belefontam magam a „mindent én” cselekvésébe.
Bekebeleztem és megtanultam remekül használni a tudást, amit mástól kaptam, szorongattam és sokszor megfeledkeztem a megosztásról.
Ahhoz képest, amit most érzéklek a világ dolgainak összetettségérből korábban nyomokban sem tartalmazott egység élményt a gondolkodásom.
Amit most akarok…
hogy méltó helyre emeljem mindazokat, akik hozzám tesznek.
Képesnek lenni elismeréssel és kedvességgel hálásnak lenni.
Ehhez úgy érdemes figyelnem, hogy meglássam a másikban is futó „Best version” programot. Hogy a felé való cselekedeteimben ezt mindig szem előtt tartva, a kapott információt saját értékeimmel összegyúrva úgy forgassam vissza a világba, hogy aki kapcsolódik hozzá, annak nyilvánvaló értékké és fejlődéssé legyen.
Az élet csapatjáték.
Akkor tudom magam igazán értékelni, ha tudom, hogy mit tudok és mit akarok hozzáadni ehhez a csapatjátékhoz.
Nem vagyok… nem lehetek egyedül.
Meghatározó irányvonalak
Ultrarövid terápiás konzultáció
Integrál szemléletű önismereti beszélgetések