„Kedves Adél!

Szeretnék neked egy rövid visszajelzést adni az április 19-ei konzultációról.

Az ülés első részében, a történetem megosztásánál, olyan mély és tiszta figyelmet tapasztaltam részedről, amit talán még soha mástól. Biztos, hogy ez is segített abban, hogy a komplex helyzetet és érzéseimet, amiben benne voltam, a lehető legjobban, legpontosabban összefoglalhassam neked.

A helyzetgyakorlat során a kommunikációid a meghívott képzeletbeli vendégek felé hihetetlen pontosak, letisztultak voltak. Minden megszólalásodnál szinte megvilágosodásszerű élményem volt a viszonyaimra és a saját magammal való kapcsolatomra nézve. Bár nagyon hidegnek és távolságtartónak hangzik a professzionalizmus jelző rád, ezt mégsem hagyhatom ki a visszajelzésemből, mert a szavaidból érződő végtelen tapasztalatot és támogató figyelmet ez a szó foglalja leginkább jól össze.

A konzultáció óta 10 nap telt el. Bár talán nem volt olyan erős helyzet, ami miatt a párommal való kapcsolatomban a halálfélelem megjelenhetett volna, mégis úgy érzem, mintha eltűnt volna belőlem. Ezt azért gondolom így, mert amikor imaginálok bizonyos életszituációkat, akkor az eddig elsődleges halálfélelem válaszreakcióm helyébe az jelenik meg bennem, hogy „Van döntésem.” Ezt igazán felszabadítónak érzem.

Bár tudom, hogy amit most írok, az nem a konzultáción történt, mégis leválaszthatatlannak érzem erről, mert biztos vagyok benne, hogy az ülésen elindult folyamatok eredménye lett, hogy vasárnap megjelenjen bennem egy szertartás alatt ez a gondolat, üzenet: „Láttam kiskori önmagamat, aki ott áll egyedül, és nem törődnek vele. Aztán megjelent egy nagyon erős szó is: „Kiszolgálltatottság”. De ebben a pillanatban jött is fel bennem a válasz: „Már felnőtt férfi vagy, nem gyerek, többé nem vagy kiszolgáltatott, a döntés a te kezedben van, azt tehetsz, amit csak szeretnél.”

A konzultáció egyik legnagyobb hozadéka volt, hogy azóta csak megfigyelem az érzéseimet, amiből nagyon tiszta felismerések jöttek, és nem feltétlenül akarok dönteni azonnal. Mintha az eddig bennem lévő végletes hozzáállás most türelmesebb üzemmódba váltott volna.

Így utólag is köszönöm neked, hogy fogadtál, és veled történhetett meg ez az elképesztő „utazás”, ami talán az egyik legfontosabb pontja volt az életemnek.

Nagy szeretettel gondolok rád!
Sándor